2012. február 14., kedd

Valentin Napra

"És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után. Azt sem tudtam, hogy várok rád, de mire eljött a csütörtök éjjel, már megértettem. És te is tudtad."

„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk.” 

Life has taught us that love does not consist in gazing at each other but in looking together in the same direction.

"Kezdem megérteni mi a szerelem, ha létezik. Tőled távol a másik felem hiányát érzem. Nem vagyok teljes. Mint a kétkötetes regény melynek első fele elveszett. Ez lehet a szerelem. A teljességérzet hiánya."

"...egyszer régen meg akartam tudni, mi a szerelem...A szerelem itt van, ha akarod, hogy legyen. Csak meg kell látnod az elrejtett szépségben, a rejtett szépség pedig az életed másodpercei között van. És ha nem állsz meg egy percre...elmulasztod."

"Szívemben, mint lágy szellő
Végigsimít édes létezésed,
S beköszönt, mint éledező tájnak
Minden olvadó szegletéhez..." 

"Nem olyan egyszerű mint ahogy gondolod.
- Hanem milyen?
- Ez nem így működik!
- A szerelem nem vita tárgya!
- Szerintem minden lehet vita tárgya!
- Nem a szerelem nem! Nem mert a szerelem az egy titokzatos játék, és ez benne a szép! Olyan mintha fejest ugornál egy medencébe, amiről nem tudod hogy sekély e vagy mély. Persze ha sekély akkor meg sérülsz még le is bénulhatsz nyaktól lefelé. Viszont hogy ha mély?! Érted? Fejest ugrasz a hitbe, bízol a másikban, feltétel nélkül átadod magad! Erről szol az élet. Ismered a vásári játokat? Ügye? Tudod egy-kettőt nehéz megnyerni, de olyan is van amit mindenki megnyer. Mert ez a különbség a szerelem és a szex között! A szex az a játék ahol mindenki kap egy kicsi ajándékot, senki nem megy haza üres kézzel! És a szerelem az amelyiket nagyon nehéz megnyerni! De ha sikerül és te viszed haza azt az élet nagyságú kitömött rinocéroszt az sokkal jobb érzés mint megnyerni azt a vacak kis műanyag kulcstartót! Ez a szerelem!"

A kiss is a lovely trick, designed by nature, to stop words when speech becomes superfluous.

Come live in my heart, and pay no rent.

"Vajon mennyi ideig tarthat szerelembe esni? Mikortól mondhatjuk ki őszintén és véglegesen, hogy a szívünk egy illetőé. És a másik legnagyobb kérdés: Meddig? "