Egy álom, mely bárcsak soha ne érne véget!

      Az egész dolog egy álommal kezdődött. Egymás mellett sétáltunk, lassan, hogy érezzem teljes egészében  jelenléted, keskeny kis ösvényen, magas fák között. Aztán hirtelen megálltál és felémfordultál. Végre látom az arcod! Mostanig csak tudtam, hogy te vagy, éreztem, hogy te vagy, hogy az a személy mellett sétálok aki mellett kell, de most  már látlak, ismerlek.Óvatosan megfogtad kezem, közelebb léptél és lehajoltál. Éreztem bőröd illatát, tested melegségét, nem tudtam mi fog következni, szivem hevesen vert, de ez az érzés egyszerűen feledhetetlen. Meg akartál csókolni.... és mint villámcsapás, felébredtem!
       Ez éjszaka után csak arra tudtam gondolni, milyen érzés lett volna érezni ajkadat ajkamon, vajon tényleg olyan az illatod, tényleg olyan magas vagy, mint láttam, vajon mennyire ismerlek?
        Aztán eljött a nap.A nap mikor először láttalak, és ezt most nem álmodtam! Az asztal mellett ültem félálomban mikor beléptél az ajtón. Megláttalak, felébredtem, vagy mégsem?! Nem tudtam eldönteni, megint álmodok vagy nem? Te voltál az, teljes egészében, igen, veled álmodtam még mielőtt valaha láttalak is volna. Ugyanolyan magas voltál, mint álmomban, ugyanaz a hajszin és arckifejezés, ugyanaz az érzés, minden teljesen megegyezett. Hirtelen túl sok volt nekem ez, a szivem hevesebben vert, mint valaha, alig tudtam takargatni érzéseimet, arcomról eltüntetni széles mosolyomat, hogy ne vedd észre rólad álmodok.
       Napok teltek el, és mi alig beszéltünk. Akárhányszor elmentél mellettem kirázott a hideg. Arra gondoltam minden percben, vajon fogom érezni ajkad melegét?
            Utolsó éjszaka volt,tudtam hogy újra elmész, de beteljesült az álmom, megcsókoltál! Végre éreztem,puha bőröd melegét, illatát, éreztem forró ajkad enyhe tapadását, érintésed bizsergetését.Oly ismerős volt az érzés, mintha újra megtaláltalak volna, azt akartam soha ne érjen véget az éjszaka, de véget ért. Lassan kezdett virradni, fények szűrődtek be a redők között, és azon vettem észre magam, az ágyamban vagyok, egyedül. Álmodtam már megint vagy tényleg megtörtént? Aztán megláttalak téged is, mosollyal üdvözöltél, megtörtént.
           Készülődtél, újra útra készülsz. Minden porcikám remegett, vajon látlak még? Lassan  közeledtél, egyszerűen lehajoltál és megérintetted ajkaddal az arcom. Elbúcsúztál. Fájt! Próbáltam tűrkőztetni magam, ne szoritsalak szorosan magamhoz, ne fogjam meg a kezed, igy csak arra koncentráltam minél több illatot sajátitsak magamnak, emlékezni akarok rád. Elmenté. A hiány érzete pár percen belül felütte fejét szobámba, nem tudtam mit tegyek, mivel foglaljam le magam, csak rád tudtam gondolni. Éreztem, hogy itt voltál, de nem láttalak, alig telt el pár perc és mintha évek tűntek volna el a hátam mögött.

          Azóta is néha veled álmodom. Arról, hogy mellettem vagy, fogod a kezem és gyöngéden megcsókolsz, mint akkor éjjel. Álmodom, hogy szorosan átölelsz, érezzem bőröd melegét, illatát. De mikor felébredek, üres az ágyam, csak én vagyok benne, csak az érzés és az illat,mely berögződött emlékezetembe.Minden reggel azt kivánom, bárcsak e álom soha ne érne véget, és abban reménykedek, eljön a nap, mikor újra látlak, érezlek és nem mész el többet.